Barátnőm grafikusként dolgozik, mindig is ezt szerette volna csinálni, ezt tanulta most pedig egy nagyon jó cégnél minden nap ezt csinálhatja. Megrendelések érkeznek, de van annyira szabadsága az alkotás során, hogy mindvégig egyedit és olyat tud alkotni ami neki is tetszik, és örömét leli benne. Kisebb és nagyobb projektekben is benne van, volt, hogy teljesen egyedül vitt végig egy reklámhoz köthető grafikai munkát, ami nagyon tetszett neki, és megfelelő prémiumot is kapott utána.
De még így is, hogy a munkájáért elegendő juttatást ad, így is fontos számára, hogy miért mennyit fizet, így történt, hogy lakásbiztosítás összehasonlításba kezdett. A lakásbiztosítás összehasonlítás szerintem egy jó dolog, mivel nem kell mindig azzal megelégedni, amit megkötöttünk, mert esetlegesen másik cégnél ár érték arányban többet tudunk kapni, mint a jelenleg élő lakásbiztosításnál. Ezen az elven volt a barátnőm is, hogy mivel nagyon személyhez köthető az, hogy milyen elemeket is tartalmaz egy lakásbiztosítás megérné körbenézni a piacon, hogy ki mit kínál, esetlegesen ugyan azokkal a feltételekkel olcsóbbat, vagy több kritériummal ugyanannyiért, már megérni a váltást megfontolni. Történt tehát, hogy barátnőm lakásbiztosítás összehasonlításba kezdett, ehhez talált is egy remek céget, akik kalkulátor segítségével törekednek arra, hogy az érdeklődők a legjobb biztosítást tudják kiválasztani. Ez a remek cég, ezzel a remek oldallal, barátnőm elmondása szerint már 20 éve működik rendületlenül és ontja magából a jobbnál jobb ajánlatokat. Nem kell számos biztosítási cég honlapjára ellátogatni egy – egy ajánlat beszerzéséért, hanem itt a cég kalkulátora – ami nagyon könnyűszerrel megtalálható, mivel az oldalon kiigazodás rém egyszerű, szinte nincs olyan ember aki, ezt az egyszerű, ám nagyon hasznos oldalt és a kalkulátort ne tudná használni. Tehát a cég összegyűjti az ajánlatokat, majd az érdeklődő a kalkulátor segítségével, ott a megadva, hogy milyen pontok legyenek mindenképpen benne a biztosítási szerződésében, ilyen például, hogy besurranó tolvajlás utáni kártérítési igénye van-e , vagy természeti kárra, vagy éppen beázásra. De olyan is akad, aki a kutyusát szeretné biztosítani, itt mindenki úgy válogatja össze a kritériumokat, ahogy az önmagának a legmegfelelőbb, és így abszolút személyre szabott lesz az ajánlat és a szerződés is. Ám barátnőm első körben csak szét szeretett volna nézni, és a biztosítási árakat és az árakhoz tartozó feltételekkel szeretett volna jobban tisztába jönni. Amit ez a remek oldal biztosított is számára. Nem kérdés nagyon hasznos oldalt talált a barátnőm, nagyon segítséget jelent ez mindenki számára, a cég szakértelme és az ahogyan az ajánlatokat összeállítják. Barátnőm itt rá is jött, hogy biztosítást kell váltania, mivel amilyen biztosítással most rendelkezik, annak vannak jobb ajánlatok is a piacon.
Ezért úgy döntött, hogy az ott talált egyik ajánlat nagyon megtetszett neki, fogta magát és létező biztosítási szerződését lemondta, és megkötötte ott az oldalon talált ajánlat alapján, a másik szerződését. Úgy vélte, hogy az összehasonlítás alapján mindenképpen jobban jön ki anyagilag a lakásbiztosításos történetből. Ezért meglépte ezt a lehetőséget és azóta sem bánta meg.
Engem is arra ösztönöz, hogy nézzem át a kínálatokat és ha olyat találok, ne féljek váltani, ezért van ez az oldal, hogy segítsen mindenkinek, aki bizonytalan és megerősítésre van szüksége. Úgyhogy lehet én is megnézem mit is tud ezt a remek oldal.