Motoros grafikus a párom

A férjem grafikusként dolgozik egy cégnél. Imád rajzolni, ez a hivatása. Ugyan manapság már a technikának köszönhetően nem ceruzával papíron kell terveznie, hanem számítógépes programokkal, de azt mondja, az igazi még is csak az, amikor könyékig maszatos a grafittól.

Mivel nagyon szereti, amit csinál, ez nem csak a megélhetése, hanem a hobbija is. Mindent lerajzol, rólam is és a gyerekeinkről is rengeteg portrét készített már, amik a lakás minden szegletében megtalálhatóak.

A rajzoláson kívül még egy nagy szerelme van, a motorozás. Már vagy 15 éve motorozik, azt hittem, hogy majd szépen lassan kinövi, de új látszik, ő már élete végéig motoros csávó marad. Nem baj, én így szeretem.

A legszebb az egészben, hogy a két hobbiját zseniálisan egybe tudja gyúrni azáltal, hogy motorokat rajzol le. Minden szögből. Nem viccelek. Tényleg, szinte minden nézetből van vagy 200 rajza, motorokról, sisakokról, motorozó emberekről. Egyszer a kedvemért, viccből csinált egy olyan képet, amin cicák motoroznak. Nagyon élvezi.

De nem csak rajzolgatja ezeket a járgányokat, hanem aktív motoros is. Rendszeresen viszi azzal a nagyobbik srácunkat iskolába, és dolgozni is azzal jár. Amikor friss házasok voltunk, még egy motoros túrát is bevállaltunk ketten, motorháton körbejártuk az országot. Nagyon csodálatos élmény volt.

Mint említettem, azóta is aktív motoros a párom, ami azzal jár, hogy a különböző felszerelései egy idő után elkopnak és újat kell venni. Ez nem olcsó mulattság, de a biztonság az első, így nem húzom a szám, amikor bejelenti, hogy ez meg az kell. A másik lehetőség az lenne, hogy nem vesszük meg, és akkor nem motorozik, de erről tudom, hogy annyi esélye van, mint hogy szamarak hulljanak az égből naponta kétszer. Így marad a vásárlás, de nem bánom, ha ez teszi boldoggá, akkor csinálja, de csak biztonságosan.

A múltkor azzal jött oda hozzám életem párja, hogy tropára ment a motoros csizmája. Erre már számítottam, mert már pár hónapja mondta, hogy már nem húzza sokáig. Most pedig eljött az a pillanat, hogy a csizma felmondta a szolgálatot.

Nem volt mit tenni, új motoros lábbeli után kellett néznünk. El is kezdett az én drágám a neten keresgélni. Rátalált a Shox-ra, ami nagyon megtetszett neki. Jól átlátható az oldal, könnyen lehet keresgélni rajta. Leültetett maga mellé a számítógéphez, és együtt vadásztuk neki a megfelelő csizmát. Nagyon nagy a választék, ezért nem kis időbe telt, míg kiválasztotta a neki legjobban tetszőt.

A nagy választék annak köszönhető amúgy, hogy több márka termékei is megtalálhatóak a kínálatukban, köztük magyar márka is. Ár-érték arányban is kiváló ez a bolt, nagyon jó minőségű cuccokért korrekt árat kérnek, így még kevesebbet is kellett rászánnunk a történetre, mint az előzetesen gondoltuk.

Azonban a hosszadalmas kiválasztás után sem volt vége a dolognak, mert az én kedves férjem leragadt az oldalon, és a többi motoros felszerelést is végigböngészte. Már kinézett magának egy új kabátot és egy sisakot is innen, de mivel arra most nem volt keret, jegelni kellett a témát.

De láttam az oldalon, hogy van olyan lehetőség, hogy ajándékkártyát vásárolunk bizonyos összegért, és annak az összegnek az értékében tud vásárolni a megajándékozott fél. Olyan, mint más ruhaboltokban is van, csak ez a motoros verzió. Szerintem ez nagyon jó ötlet. Kitaláltam, hogy használni fogom ezt a szolgáltatásukat, és a közelgő szülinapjára ilyet fogok venni a kedvesemnek, mert ez értelmes ajándék és biztos, hogy nagyon örülne neki.

motoros csizmaA rendeléskor kicsit vacillált a lelkem, hogy most neten rendeljen-e, vagy bemenjen egy üzletbe, mert a személyes vásárlásban jobban bízik. Végül az online vétel mellett döntött, mert rájött, hogy ezzel időt tud megspórolni magának, és mint tudjuk, az idő pénz.

Azóta már meg is érkezett a csomagja. Imádja az új csizmáját, azt mondja, nagyon kényelmes. Már tervezgeti is, hogy milyen kompozícióban fogja lerajzolni.