Reklámstúdió, ahogy mi csináljuk.

A 21. századra teljesen átalakult a reklám fogalma. Na, persze nem a klasszikus értelemben, hanem inkább olyan aspektusból, hogy alkalmazkodott teljesen a megjelenítő felületekhez.

10 évvel ezelőtt még a médiában abszolút a Tv és az írott sajtó volt a legjelentősebb felület, de ma már az internet térhódításával teljesen átalakult a média piac. Nincs már szinte olyan átlag korú ember, aki ne lenne jelen a közösségi oldalakon, vagy ne használná napi szinten az internetet szolgáltatások és termékek keresésére, így nagyon fontossá vált, hogy ehhez a területhez is szorosan kapcsolódjon a hirdetés, a reklám.

Mivel a mai felpörgött társadalomban nincs már értelme se különösebb haszna hosszú írott szövegeknek, ezek nem érik el a kívánt hatást, így egyre nagyobb szerepet kap a látvány, a figyelemfelkeltés és ezáltal a grafika is.

Soha nem terveztünk még annyi logót, mint a közelmúltban, és nem használtunk annyi új és különleges grafikai eszközt hozzá, mint az utóbbi néhány évben! Természetesen ezt már nem a hagyományos módon kell elképzelni, miszerint valaki papírt és ceruzát fogva rajzolgat. Digitális felületre, digitális grafikai megoldások dukálnak. Nem mondom, hogy egyszerű volt az átállás, nagyon sok továbbképzésen és bemutatón, szakmai ismertetőn kellett részt vennünk, mire szinte minden olyan lehetőséget feltérképeztünk, amivel a munkánk moderné és trendivé vált, de közben megőriztük a hagyományosan jól működő eszközöket is, és tartjuk magunkat a legfontosabb hitvallásunkhoz, hogy a kevesebb sokszor sokkal több.

A lényeg a figyelemfelkeltés. És az nem feltétlen abban rejlik, hogy 100 ingert próbálunk belepréselni egyetlen pillanatnyi benyomásba. A megosztott figyelem végül zavarodottsághoz vezet, ezért arra törekszünk, hogy minél egyszerűbb módon, de látványosan hozzuk létre a grafikai arculatokat. Egyetlen olyan eszköz is kiválthatja a kellő hatást, ami kellően látványos és izgalmas. A legfontosabb, hogy mindig meg tudjunk újulni, ne sablonokban és sémákban gondolkodjunk, hanem az egyedi esetet, a megrendelőt alapul véve és előtérbe helyezve hozzunk létre olyan látványt, ami az ő tevékenységével, céljaival és munkásságával teljesen önazonos.

Büszkék vagyunk pontos és precíz munkavégzésünkre, a megrendelők igényeinek teljes körű kielégítésére, a rugalmasságunkra és a munka és egymás iránti szeretetünkre. Azt valljuk, hogy a jó munka alapja nem csak a szaktudásban, de a lelkesedésben és elhivatottságban is rejlik, így csak olyan munkatársakkal dolgozunk együtt, akik ilyen hozzáállással rendelkeznek, és tökéletesen azonosulni tudnak eme cégpolitikánkhoz.

Nagy hangsúlyt fektetünk továbbá arra is, hogy partnereinkkel, megbízóinkkal a legjobb viszonyt ápoljuk, annak érdekében, hogy a munka minél simábban és profibban kerüljön ki a kezünk közül.

Annak köszönhetően, hogy sok féle cég, sok féle feladattal megkeres minket, sok féle cégnek mi magunk is igénybe vesszük szolgáltatásait, vagy csak hallunk ezt-azt, tapasztalunk a privát és a szakmai életben is mindenfélét, rengeteg történetünk van, amit eddig csak magunk között mesélgettünk, de úgy döntöttünk, megosztanánk ezt másokkal is.

Szóljon hát ez a blog leginkább mindenféléről, nincs megkötés, sem abban, ki írja a történetet, sem abban, hogy miről ír, egyszerűen meséljünk történeteket, és lássuk meg, mi lesz az eredmény, ami kisül belőle. Én garantálom, hogy érdekes lesz, néha szórakoztató, tanulságos, vagy szomorú is lehet.

Fogadjátok  tőlünk szeretettel!