A grafikus párom nemrég kezdett egy új munkahelyen dolgozni. Az első pár napot nagyon élvezte, minden izgalmas volt és új. Azonban az iroda, amibe nap, mint nap be kell járnia egy idő után kellemetlennek bizonyult. Mint kiderült, az egész irodaházban borzasztó hőség van, még így a nyár végefele is az épület magában tartja a hőt. Ez rettentően zavaró, főleg egy olyan munkavégzés során, ahol a kreativitás mellett a figyelem is nagyon jelentős. Az egyik munkatársa azt tanácsolta, hogy a cégnek érdemes lenne klímaberendezések beszerelésébe fogni annak érdekében, hogy a munkakörnyezet optimálisabb lehessen. Saját tapasztalata alapján pedig elsősorban a Klimaglobal nevű céget ajánlotta a kollegák figyelmébe.
A Klimaglobal egy klímákat és hőszivattyúkat árusító cég, ami már tizenöt éve van a szakmában. A férfi a saját házát szerette volna klimatizálni és így talált rá erre a cégre. Elsősorban fontos szempont, hogy egy részletes tájékoztató található a https://klimaglobal.eu honlapon. Éppen ezért, bármilyen kérdés esetén itt egyszerű megtalálni az információt és nem hat különböző weblapról összekaparni. A Klimaglobal számára fontos, hogy ügyfelei érdekeit is szem előtt tartsa. A termékek pontos működésétől kezdve, a létező típusokon át, a legfőbb alkatrészekig minden olyan fontos témát érint, ami szükséges lehet a felelős döntés meghozásához.
Nekünk a párommal például fogalmunk se volt róla, hogy mennyire szerteágazóak a klímák típusai. Először a https://klimaglobal.eu weblapon olvashattunk arról, hogy alapvetően kettő csoportba sorolják őket: monoklímák és multiklímák. A különbség csupán annyi, hogy míg az első típus egy kültéri és egy beltéri egységgel rendelkezik, az utóbbi több beltérivel. Ennek az az előnye, hogy így több helyiség is egyszerre hűthető. Természetesen sokat számít az is, hogy a helyiség, amit hűteni, vagy talán fűteni szeretnénk a klímával pontosan milyen. A cég hangsúlyozza, hogy különböző helyiségekhez más és más típusú klíma az alkalmas. A döntés nem egyszerű. Sok kérdést kell megfontolni, amikor klímávásárlásra adjuk a fejünket. A pároméknak is gondjuk akadt a rengeteg elintéznivalóban, de szerencséjükre a Klimaglobal erre is kínál megoldást.
A cég hivatalos online felületén, vagyis a https://klimaglobal.eu-on keresztül lehetséges az árajánlatkérés. Ennek köszönhetően a cég bármilyen felmerülő kérdésre szívesen válaszol. Ebbe beletartozik például az is, hogy a klímák működése nagyjából milyen anyagi következményekkel járhat. Példának okáért, ha egy ügyfél nemcsak hűtésre használná a berendezést, hanem a téli napok során fűtésre is, annak anyagilag is más következménye van.
A klímákon kívül a cég hőszivattyúk értékesítésével is foglalkozik. A hőszivattyú nem más, mint egy környezet, de legfőképpen pénztárcabarát fűtőeszköz. A gáznál biztonságosabb, a villanynál pedig olcsóbb berendezés a különböző közegek energiáját hasznosítja. Akár radiátor, fal-, padló-, vagy mennyezetfűtésről van szó, mindegyikre létezik a megfelelő megoldás. A beszerléshez szükséges szakmai tudást a cég igyekszik biztosítani. Elsősorban Komárom-Esztergom, illetve Győr-Moson-Sopron megyében dolgoznak, de az ország akár bármelyik pontjára vállalnak kiszállítást. Sőt, segítenek a megfelelő szakemberek megtalálásában is.
Ha elektromos hűtésről vagy fűtésről van szó, a Klimaglobal nem csak tapasztalattal, de egy nagyszámú, elégedett ügyfélkörrel is rendelkezik. Éppen ezért érdemes korán fel venni velük a kapcsolatot, hogy bebiztosítsd a helyed a listán. Ezt legegyszerűbben a https://klimaglobal.eu oldal kapcsolatfelvétel menüpontja alatt lehet elvégezni. A téli hideg vagy a nyári forróság többé nem lehet probléma. A Klimaglobal mindenre kínál megoldást, még ha munkahelyi kellemetlenségekről van is szó.