Mindenki azt mondja, hogy milyen könnyű dolgom van csak azért, mert itthonról dolgozok, de abba senki nem gondol bele, hogy az ügyfélszerzés önmagában nem egyszerű feladat, arról nem beszélve, hogy grafikusként nagyon sokszor ki vagyok téve az ügyfél váratlanul jövő igényeinek, hiszen sokszor megesik az, hogy egy megbeszélés után meggondolják magukat, vagy akár egy kész logónál is úgy döntenek, hogy mégsem azzal a betűtípussal, mégsem azzal a színnel szeretnék, így semmiképp sem mondanám azt, hogy ez a terület olyan könnyű, és csak azért, mert itthonról dolgozok, ezért nekem annyira egyszerű dolgom lenne. Ettől függetlenül ezt a gondolatmenetet nem panasznak szántam, nagyon élvezem a munkámat, és nem is cserélném el semmi másra. Igazából csak azt akartam kiírni magamból, hogy nem mindig annyira egyszerű ez az életvitel sem, csak azért, mert valaki otthonról dolgozik, nem kell egyből feltételezni róla, hogy minden annyira egyszerű lenne.
Azt kimondottan élvezem, hogy ha úgy alakul napközben akár teljesen mással is foglalkozhatok. Például legutóbb barátnőmnek segítettem keresni olyan céget, akik elektromos fűtés rendszerek kiépítésével foglalkoznak. Nem könnyű, sokféle cég fellelhető a piacon, mindenképp olyat szerettünk volna találni, akikről a szakértelem csak úgy sugárzik.
Találtunk is egy olyan jól felépített weboldalt, amire az én kritikus vénám se mondhatott nemet. Persze most nem akarok a felépítésbe, színekbe, betűtípusokba belemenni, de valamilyen szinten azért mégis számít, hogy egy jól átlátható, információgazdag weboldalról van szó. Ezek a dolgok alátámasztják bennem, hogy szakértő szerelőcsapatról lehet szó, hiszen fontos volt számunkra, hogy egy jól felépített weboldalon mutassák be a szolgáltatásukat.
A fűtés rendszerek tárháza nem is olyan kicsi, mint gondolnánk, s bár a szilárd tüzelésű vagy gázzal való fűtésről viszonylag sokat lehet már tudni, az elektromos fűtés olyan terület, ami még nincs annyira elterjedve, pedig számtalan előnnyel jár, ráadásul nagyon sokféle opció közül lehet választani. Lehet használni a jól megszokott radiátor megjelenést, de kapható elektromos konvektor, hősugárzó, és padlóba, falba vagy akár a födémbe is be lehet építeni az elektromos fűtést. Mindegyik típusról részletesen lehet olvasni a fűtés rendszerek weboldalon, ahol egyszerűen a név és néhány alap adat megadását követően visszahívást is lehet kérni, illetve akár egyből árajánlat igénylésre is lehetőség van, de ott már több adatot is meg kell tudni adni a lakással kapcsolatban is. Ez azoknak lehet jó, akik pontosan tudják, mit akarnak, de akiben kérdések vannak, nem tudja, melyik rendszer lenne a legjobb neki, annak érdemes a visszahívást választani, és szakértők segítségét kérni, akik személyre szabva a legjobb megoldást tudják nyújtani.
Barátnőm azt tapasztalta, hogy egy barátságos, segítőkész és gyorsan reagáló cégről van szó, ugyanis rövid időn belül visszahívták, és már azonnali megbeszélést is javasoltak neki a pontos lépésekkel kapcsolatban, ebből is látszik, hogy szakértő csapatra találtunk, úgyhogy azt kell mondani, hogy nagyon jól választottunk, ők lesznek azok, akik hamarosan felújítják barátnőm házának fűtési rendszerét.