Van egy házaspár, akiket még egy játéküzletben ismertünk meg a férjemmel, azóta is nagyon jóban vagyunk. Eljárunk közösen nyaralni, sokat vagyunk egymásnál, a gyerekek együtt nőnek fel, az egész olyan tényleg, mint a filmekben. Tudod, amikor két házaspár megismerkedik, sok bennük a közös, meghívják egymást ebédre vagy vacsorára, a pasik elmennem sörözni, a nők együtt sütnek és még sorolhatnám. Valahogy így kell minket is elképzelni. Teljesen jól elvagyunk, olyanok vagyunk, mint a tinédzserek, amikor páran egy egész jó csapatot alkotnak, és évekig a legjobb barátok, sőt, akár öregkorukig is azok maradnak. Csak annyi kivétellel, hogy vannak gyerekeink. Egyébként az is nagyon jó dolog, hogy mindannyian ugyanazt a munkát végezzük majdnem. Én és Laura egy szerkesztőségben dolgozunk, a férjem és Pál pedig grafikusok.
Jön a karácsony, és már megint mindannyian ki vagyunk akadva, hogy mit vegyünk a gyerekeknek. Olyan sok mindent lehetne nekik venni, és tulajdonképpen sok mindent akarnának, nem válogatnak, de már akár egy játék is több ezer forintba kerülhet. Nem azt mondom, hogy sajnálom a saját kisfiamtól, csupán összeadva elég húzós az év vége. Mindenkinek ajándékot kell venni, bevásárolni, főzni, sütni, fát díszíteni és még sorolhatnám.
A másik pedig az, hogy lassan már nem tudom, milyen játéka van már, és milyen nincs még. Meg, hogy melyiket használja egyáltalán. Csak úgy, hasra ütésszerűen nem szoktam neki ajándékokat vásárolni, halmozni sem akarom a játékokat, de hát nem tudom, mit használ és mit nem. Ránézésre meg tudom mondani, hogy azt a társasjátékot egyáltalán nem használja, viszont tudom, hogy az autókat imádja.
Végül ebből jött az ötlet, hogy carrera autós versenypályát vegyünk neki karácsonyra. Olyan még nincs neki és biztos vagyok benne, hogy imádná. Hallottam már az ilyenekről, a férjem szerint is egész jó ötletnek tűnt, úgyhogy meg is vettük, amint időnk volt rá. Szerencsére csak annyit kellett csinálnunk, hogy az interneten a jatekwebshop.eu oldalról megrendeltük. Mind a ketten sokat dolgozunk, szerencsére nekem olyan munkahelyem van, hogy dolgozhatok otthonról amikor csak akarok. Viszont, ha elmegyünk vásárolni vagy ilyen helyekre, a fiunk is jön velünk, viszont így ajándékot vásárolni egyáltalán nem lehet. Bemenni vele egy játékboltba pedig egyenlő lenne azzal, hogy egy forint nem maradna a zsebemben, mert minden kellene neki. Meg hát…azért én is tudnék válogatni. Imádom a társasjátékokat, a plüssöket, de egy-egy alkalommal képes lennék egész nap csak színezni, amikor már olyan fáradt vagyok. De természetesen ilyesmit nem veszek magamnak, de el tudnám magamról képzelni.
Szóval végül online webshopból rendeltünk játékot. Már egyszer kipróbáltuk, akkor is nagyon bejött nekünk a dolog, szóval tudtuk, hogy ez lesz a legjobb megoldás a számunkra. 20.000 forint felett már ingyen ki is szállítják, ami hát őszintén szólva, belegondolva elég könnyen megoldható, tekintve, hogy akár már egy játék is több, mint 10.000 forint. A mi versenypályánk is akörül mozgott, de még vettünk mellé egy kisebb apróságot a barátaink gyerekének, így aztán össze is jött ez a 20.000 forint.
E-mailen keresztül mindent lehet követni pontról pontra, hogy mikor jön meg a csomag, és minden hasznos információ ott van benne. Ha mégis kérdése merülne fel bárkinek, ott van a telefonszám az oldalon, fel lehet őket hívni. Amúgy tényleg hatalmas a választék náluk, el tudnám képzelni, hogy ha a családban több gyerek lenne, akkor az ajándékozást mindig innen oldanám meg. De egyelőre se a húgomnak nincs gyereke, se a férjem testvérének. Nekik még csak úton van, alig várom, hogy a kis lurkó megérkezzen a családba!
A játék aztán hamar megérkezett hozzánk, azóta pedig azon aggódom, hogy vajon jól eldugtam-e, és Pistike meg ne találja. Mert hát karácsonyig még jó pár hét hátra van, nem akarom, hogy előre megtudja, mit fog majd kapni a Jézuskától.