Napelemekről beszélgettünk az ügynökségen

Egy reklámügynökségen dolgozom, közel 10 éve. Az a feladatunk, hogy a különböző cégeknek, akik a partnereink, megtervezzük a különböző reklámkampányait, az igényeiknek megfelelően. Nem egy stresszmentes meló (de hát mi nem az?!), de nagyon szeretem. Gyakornokként kezdtem ennél a cégnél, aztán a diplomám megszerzése után állást ajánlottak nekem, és így az alapokról kedve szépen mentem fel a ranglétrán, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ma már a részlegem vezetője vagyok, de nem állnak meg itt az ambícióim. A célom, hogy egy nap saját reklámstúdióm legyen, de ahhoz még sok fejlődésre van szükségem.

A legjobb az ügynökségi munkában, hogy csapatban kell dolgozni. Rengeteg embernek ez pont, hogy problémát jelent, de én imádom. Nagyon inspiráló csomó olyan emberrel együtt dolgozni, akik mind egy cél megvalósításán munkálkodnak, de néha teljesen más irányból közelítik meg az adott helyzetet. Rengeteg szakmai és kreatív vitánk van, és ezekből születnek a legjobb ötletek. Ráadásul nagyon jó viszonyban vagyunk a csapattal, ez annak is köszönhető, hogy szakmai dolgokat teljesen le tudjuk választani attól, hogy amúgy mennyire kedveljük egymást.

Relatíve sokszor szoktunk munkahelyen kívül összeülni és kicsit lazítani, de azért a leggyakoribb a közös ebédszünet. Ilyenkor mindig kicsit kifújjuk magunkat és beszélgetünk mindenféléről. Ezek a szünetek szinte rituálisak, csak nagyon ritkán hiányzik valaki róluk.

Mint említettem, ilyenkor mindenről szoktunk beszélgetni, legutóbb Csilla mesélt arról, hogy milyen volt a férjével közös ausztriai hosszúhétvégéjük. Pünkösd miatt ugye hétfőn nem dolgoztunk, ezért ők kihasználták a lehetőséget, és aktív pihenéssel töltöttek 3 napot.

Csilla elmesélte, milyen helyeken jártak, mert nem csak Bécsbe mentek, hanem elmélyültek a környező falvak világában. Azt mondta nagyon jó élmény volt, és a legfeltűnőbb az volt, hogy bár falvakról van szó, mégis nagyon magas ott is az életszínvonal, nem úgy, mint itthon. Azt is mondta Csilla, hogy nagyon érdekes volt látni, hogy Ausztria azon részén, ahol voltak, mennyire sok családi ház tetején láttak napelemeket. Ez itthon egyáltalán nem gyakori, de ott szinte természetes, hogy majdnem minden házon van. Azt mondta, hogy a férje szerint valószínűleg kaptak napelemre állami támogatást 2017-ben, meg valószínűleg idén is fognak, mert ez megmagyarázná ezt a rengeteg napelemet.

Ezek után elkezdtünk magukról a napelemekről beszélgetni, és kiderült, hogy kb. semmit nem tudunk róluk. Ezért rákerestem a neten, és egy csomó oldalt dobott ki a Google, de a legtöbb simán csak eladni akarta a napelemeket, nem elmagyarázni, hogy miről is van szó, és a Wikipédiánál azért eggyel szakmaibb oldalt kerestünk. Így találtunk rá végül a Pentele Solar Kft. honlapjára.

Ezen a weblapon, túlzás nélkül, mindent elmagyaráznak, ami napelemekkel kapcsolatos. Ráadásul teljesen olvasmányosan, még a tudományos részeket is! Ki is emelnék pár érdekességet, amit innen tudtunk meg.

Először is felhívják a figyelmünket arra, hogy ez egy nagyon környezetbarát megoldás arra, hogy csökkentsük a rezsiköltségeinket. Ugyanis ezek a rendszerek áramot állatnak elő, és így lehet csökkenteni a közművektől vett áram mennyiségét.

Ez a szerkezet a fény energiáját alakítja át árammá. De nem csak a Nap fényét tudja hasznosítani, hanem a szórt fényt és a mesterséges fényt is, ezért nem csak a napsütéses órák alatt hasznos ez a rendszer, és hát a neve is kicsit megtévesztő ezáltal, de sebaj, hiszen a legtöbb fényt amúgy is a Nap fényéből nyeri.

Ezen felül fontos tudni, hogy a napelem nem egyenlő a napkollektorral. A napkollektor ugyanis a Nap hőjét gyűjti össze, a napelem meg, mint már többször is említettem, a fény energiájából csinál áramot.

Azonban megjegyzendő, hogy egyenáramot állít elő a napelem, viszont a különböző elektromossággal működő eszközeink váltóárammal működnek, íg szükség van egy napelemes inverterre, ami az egyenáramból váltóáramot csinál.

Amiket én leírtam, az az egésznek csak a csúcsa, rengeteg mindenről van még szó a honlapon, egy mini fizikaórát is kapunk, amiben leírják ezeknek a napelem rendszereknek a működési elveit, megtudhatjuk, hogy milyen típusú napelemek vannak és mennyibe kerül 1 kw-os napelem.

Tényleg érdemes ellátogatni az oldalra, mert akit érdekel ez a téma, rengeteg hasznos információt kaphat innen, ráadásul, akinek megjött a kedve, hogy napelemet szereltessen a házára, az rögtön árajánlatot is kérhet.